Return to site
Return to site

Budapesti családi ház tervezése az alapoktól egészen a dekorációkig

Ha lehet ilyet mondani, akkor ez a család volna minden tervező álma. Olyan embereknek tervezhettem, akik szakmai tudásomat teljes mértékben elfogadták és az ő elképzelésüket ötvöztem az én tervezői elképzelésemmel. Így egy funkcionális és jól élhető otthont tudtam megalkotni, egy nagyszerű kivitelező csapattal karöltve.

 

broken image

Az háztulajdonosok rengeteget dolgoznak így olyan otthonba szerettek volna hazatérni, ami letisztult, nyugalmat árasztó. A tervezés fő koncepciója a praktikus megoldások és a természetes fény voltak.

Ahogy beérünk az előszobába egyből érezhető a nyugalom illetve a praktikum, az apró levél mintás tapéta és a nyugtató földszíneknek köszönhetően. Az egyedi tervezésű előszobaszekrény rengeteg cipőt, kabátot tud magába rejteni, valamint kényelmesen tudjuk a cipőnket is le illetve felhúzni a bútorba épített padnak köszönhetően.

 

A ház jobb oldalában közösségi élettér, pihenő és dolgozószoba található, míg a bal oldalában a hálószobák, elvonulós privátszférák kerültek kialakításra. Így az előszobából könnyen eljuthatunk akár a nappaliba vagy ellenkező irányba egyből a gardróbón keresztül a szülői fürdőbe vagy hálószobába.

broken image

Tervezéskor a család vendégszeretetét figyelembe véve mind az étkező mind a konyha úgy lett kialakítva, hogy jól használható legyen akár különleges alkalmakkor, ünnepekkor is. A letisztult design az étkezőben is fellelhető, a nappalival közös falára egy egyedi dekorfalfestés
került, ami visszafogott ám különböző szögből más-más fényviszonyokkal mindig egy-egy
különleges, látványos arcát mutatja.

 

broken image
broken image

 

A konyha letisztult egyszerűségét kiegészíti az egyedi megoldások a tárolóknál, valamint a háztartási helyiség a konyhából úgy közelíthető meg mintha egy szekrénybe mennénk be, így egy egységes képet kapunk a konyháról, amit nem tör meg egy átjáró vagy ajtó.

broken image

 

broken image

 

broken image

A nappaliban szintén a világos színeké, a rengeteg természetes fényé és a pihenésé a főszerep, amit egy kényelmes kanapé, egy professzionális hangrendszer és a hangulatvilágítás biztosít.
A krémszínekhez egy gyönyörű egyedi festményt választottunk, ami a színeiben
életet, teltséget nyújt az enteriőrnek.

broken image

 

broken image

 

broken image

Nappalinban fókuszpontként egy látványos, de úgyan akkor megnyugató, harmóniát sugárzó festményt választotunk Balogh Edina festőművésznőtől.

Míg a nappali-étkező a visszafogottságot tükrözi addig a dolgozószoba és a hálószobák megjelenésében a háztulajdonosok karakteres személyiségét és merészségét is tükrözi az elegancia szem előtt tartva.

broken image
broken image
broken image

 

broken image

 

broken image
broken image

Az egész házat tekintve a tulajdonosok kérése az volt, hogy a manapság divatos szürke letisztult enteriőröket kerüljük. Ők inkább a földszineket kedvelik. Azonban a kamasz szobába
szabadkezet kaptam, így ott egy igazán pasis, elvonulós gamer szoba született.

broken image

Wellness résznél a harmóniához, nyugalomhoz és kikapcsolódáshoz egy egyedi tervezésű szauna, dézsás zuhanyzó, egy kényelmes jacuzzi és hangulatvilágítás adja meg az alapot. A jacuzzi mögötti falon becsempéztük az étkezőben is megjelenő dekorfalfestést valamint a
falikarok mögött kókuszháncs panelek adják meg a trópusi hatást.

broken image

 

broken image

 

Previous
Otthon design kiállítás - A tervezők legkülönlegesebb munkái
Next
Új közösségi tér változatos stílusokkal
 Return to site
strikingly iconPowered by Strikingly
Cookie Use
We use cookies to improve browsing experience, security, and data collection. By accepting, you agree to the use of cookies for advertising and analytics. You can change your cookie settings at any time. Learn More
Accept all
Settings
Decline All
Cookie Settings
Necessary Cookies
These cookies enable core functionality such as security, network management, and accessibility. These cookies can’t be switched off.
Analytics Cookies
These cookies help us better understand how visitors interact with our website and help us discover errors.
Preferences Cookies
These cookies allow the website to remember choices you've made to provide enhanced functionality and personalization.
Save