Return to site
Return to site

Előszoba - Hogyan álljunk neki első otthonunknak 6. rész

Az első benyomás

Mitől lesz jó egy előszoba, vagy bármely más házrész, ahova elsőként lépnek be a vendégek? Sok apró részlet hozzájárulhat ehhez...

Nem gondolnák sokan, hogy ez az egyik legfontosabb helyiség. Ugyanis ez az a terület az életterünkben, amit akarva vagy akaratlanul is gyakran használunk. Ide lépünk be, amikor hazaérünk munkából, bevásárlásból, vagy bárhonnan, illetve ez az a helyiség, amit utoljára hagyunk el, mielőtt elhagyjuk az otthonunkat. Természetesen sok háznak van több bejárata is, de a főbejárat biztosan van.

Fontos figyelembe venni az előszoba tervezésénél a családtagok számát, életkorát és szokásait is. Emellett fontos már itt is figyelembe venni a családtagok személyes holmijainak mennyiségét.

Mi szerencsések vagyunk, mert hatalmas előszobánk van, ráadásul egy teraszról is be lehet jönni, ami eső és szél ellen védett. Mi három személyre terveztük ezt a "hatalmas" teret. Annak ellenére, hogy csak hárman használjuk, rengeteg tárolórekeszre van szükség, mert sok cipő és kabát tárolása szükséges (természetesen a cipők legnagyobb része az enyém :) ). Ezért három bútordarabot is elhelyeztünk, amelyekben elrejthetjük a rengeteg holmit. Van egy egyszerű Jysk-ös cipőtárolónk, egy pad, amelyben cipőket is elrejthetünk, valamint kényelmesen leülhetünk és felvehetjük a cipőinket, és ez a padlófűtés központi részét is eltakarja. Ezen kívül még egy nagy előszobaszekrényt is tervezünk a bejárati ajtó mögé, ahol szintén cipők és kabátok lesznek. Ezek sajnos még nem készültek el, a sok asztalos munka miatt, talán a közeljövőben fejeződnek majd be.

Ennek a szekrénynek a kialakítása olyan lesz, hogy az oldalán egy teljes alakos bronz tükör lesz. Nagyon fontos, hogy ha van rá lehetőségünk, akkor mindig helyezzünk el teljes alakos tükröt az előszobában. Csak így tudjuk tökéletesen ellenőrizni a megjelenésünket és a ruházatunkat.

broken image

Ne érjük be a készen kapható előszobafallal, amely általában egy 50x90-es tükröt tartalmaz.

Mivel a Jysk-ös cipőtároló már adott volt és színvilága passzolt az enteriőrbe, a pad és a szekrény is Szodoma tölgyből fog készülni. Ez visszafogott, de elegáns hatást kölcsönöz majd a bútoroknak.

Az előszoba fókuszpontja a lépcső fala lesz. Ezen a falon egy vertikális kert, más néven növényfal lesz elhelyezve. A lépcső sötétre pácolt tölgyfa burkolatot kap. A rossz lépcsőbeosztást a fa burkolással igyekszünk majd korrigálni, és hogy fokozzuk a biztonságérzetet a meredekség ellenére, a növényfalas rész másik oldalán egy falba süllyesztett kapaszkodó lesz kialakítva. A lépcső nyitott oldalán pedig, hogy megőrizzük a nyitott hatást, üvegkorlátot helyezünk el. Üvegkorlát esetén legyen szó lépcsőről vagy erkélyről, kint-bent edzett üveg használata fontos a biztonság szempontjából!

Ami még fontos volt számunkra a tervezésnél, hogy hol legyenek a kapcsolók, mit kapcsoljanak, és hol legyen elhelyezve az okos otthon vezérlése. Nálunk az előszobában a kapcsolók a bejárati ajtók mellett kaptak helyet, ahonnan a bejárati ajtó előtti terasz, az előszoba, a lépcsőház és a garázs lejáró világításai is kapcsolhatóak, valamint az okos otthon rendszere is innen irányítható.

Előszoba alaprajza, ahol a közlekedésnek és tárolásnak is van elegendő tere:

broken image

Íme, a tervezett előszoba képekben is…

broken image
broken image
broken image
broken image
broken image

Plusz egy tipp! Az előszobában a tárolás tökéletesíthető, ha megszámoljuk, hány cipőnk és kabátunk van, amit el kell majd helyezni. Egy egyszerű számolással és az adott hely nagyságának ismeretében könnyen meghatározhatjuk, hány polc vagy akasztós rész szükséges a holmijainknak.

A képeket felhasználni csak engedéllyel lehet!

 

Previous
Tervezés - Hogyan álljunk neki első otthonunknak 5. rész
Next
Konyha-étkező - Hogyan álljunk neki első otthonunknak 7....
 Return to site
strikingly iconPowered by Strikingly
Cookie Use
We use cookies to improve browsing experience, security, and data collection. By accepting, you agree to the use of cookies for advertising and analytics. You can change your cookie settings at any time. Learn More
Accept all
Settings
Decline All
Cookie Settings
Necessary Cookies
These cookies enable core functionality such as security, network management, and accessibility. These cookies can’t be switched off.
Analytics Cookies
These cookies help us better understand how visitors interact with our website and help us discover errors.
Preferences Cookies
These cookies allow the website to remember choices you've made to provide enhanced functionality and personalization.
Save