Return to site

Fiatalság bolondság/boldogság - Hogyan álljunk neki első otthonunknak 7. rész

Étkező - Konyha

A konyha talán a legtöbb hölgynek és azért az uraknak is egyik fontos helyiség. Nálunk sem volt ez másként. Eddig mindig kicsi konyhánk volt Budapesten és most végre egy nagy konyha elfért. Tervezést bevallom a házon belül a konyhával kezdtem, éppen azért, hogy az állom konyhám körvonalait, ami a fejemben volt minél hamarabb láthassam a terveken.

broken image
broken image

A konyha tervezését legyen szó saját vagy más megbízásából, mindig ott kezdem, hogy alaposan átgondolom, számolgatok fejben és pappíron mire és hogyan lesz használva a konyha. Ugyanis ahány ház annyi szokás és annyi konyha…
Ez abból áll, hogy számításba veszem hány fős étkészletet és edényeket, fazekakat kell majd elrakni, illetve egyéb konyhai eszközök, kisgépekből mi és mennyi van. Nagyon fontos, hogy átlagosan egy évben hány főre és milyen ételek készülnek. Ezek mind befolyásolják a munkapult és a tároló helye méretét. Ezután számításba kell venni, hogy hány fő használja egyszerre a konyhát, mert ugyan ha egy embernek kényelmes a használata lehetséges, hogy 2 főnek már nem, ha olyan a kialakítása.

broken image

Nálunk átlagban 3 főre van főzve, évente 4-5x van, hogy 5-6 főnek és még ritkábban, hogy ennél többnek. Az ételek jellegét tekintve, szinte minden nemzetiség konyhájának étele előfordulhat. Ebben az esetben azt néztem, ami biztos nem lesz… Ilyen pl.: pacal vagy nagy fazék kocsonya, lekvár főzése. (Ez azért fontos mert, az elszívó teljesítmény választását, valamit az esetleges több 10 l-es fazekak tárolását befolyásolhatja.)
Étkészletben, amivel kalkuláltam az kb. 2x 12 fős étkészlet + tálaló tálak és 12 főre elegendő evőeszközök, poharak. Ezek mellett beleszámoltam még, egy fritőzt, egy Dolce Gusto kávéfőzőt, egy kenyérpirítót, egy turmixgépet, egy szeletelő gépet és egy habverőt. Nagy helyet igénylő tepsikből és vágódeszkákból is számoltam 4-4 db-ot. Továbbá ami általában nem tűnik fel sok embernek, hogy mennyi kis konyhai kiegészítő és műanyag edény van egy konyhában, ezeknek legalább 1-1 fiókot és szekrényt különítettem el. Ezen kívül figyelembe vettem, hogy többnyire én használom a konyhát, de sokszor segédkezik a férjem is, így kettő fő használja.

Ami mindig is tetszett, hogy egy tágas konyhába milyen jó helykihasználás és egyben dekor elem lehet egy sziget vagy félsziget. Így az én álom konyhámban is szerepelt egy. Számomra fontos volt, hogy ha tevékenykedek a konyhában, kapcsolatban legyek a többi emberrel, aki éppen az étkezőben vagy akár a nappaliban van. Így a félszigetre terveztem a mosogatót, legtöbbször viszont a tűzhelyet szokták. Én nem szerettem volna a konyhába belógatni egy nagy elszívót. A design tervezet szénszűrős elszívók áruk miatt szóba se jöhettek. Valamint kizáró ok volt, hogy elég sűrűn készül olyan olajos étel, ami fröcsög. Egy kisgyerekre is kell gondolni illetve a magunk épségünk miatt is nem praktikus a pulton lévő főzőlak, mert csúszásveszélyes vagy égési sérülést okozhat az olaj. Tehát maradt a mosogató, ami szóba jöhetett. A mosogató mellett praktikusság szempontjából pedig a mosogatógép került.

broken image
broken image

A félsziget alakját és méretét úgy alakítottam ki, hogy a másik pult között legalább 110 cm távolság legyen és mivel a sziget túloldalán az étkező rész kapott helyet nem akartam túl sok helyet elvenni, de minél nagyobb munkafelületet szerettem volna kialakítani. A félsziget falfelöli oldala 90 cm míg a másik 60 cm széles lett.
Az ablak nem volt ott a konyhában, ezért annak szélét a sziget széléhez terveztem meg, hogy majd minden mindennel együtt fusson. A félsziget felett így a gipszkarton álmennyezet is egy különleges sokszögformát kapott, ami még egyedibbé tette az egész helyiséget.

Ami még fontos volt az a főzési szokás. Soha sem szerettem, hogy nem praktikusan voltak kialakítva a konyhák az albérletekben, mindig a tűzhely és a fűszertartók valamint a főzéshez szükséges eszközök között kellet futkosnom. Ezért úgy alakítottam ki, hogy maximum egy féllépésre legyenek ezek egymástól. A főzőlap alatt találhatók a fakanalak és mellette balra a fűszerek szintén egy fiókban. Ezek a fiókok rejtett fiókok egy alatta levő nagy fiókon belül helyezkednek el, amelyek a főzéshez szükséges többi kelléket rejtik el.

Itt jön már a megjelenés kérdése, front ügyileg. A frontokat letisztult fogantyú mentesre szerettem volna. Az alsó résznél és a magas szekrényeknél magasfényű fehér, míg a felsőszekrények, hogy nem olvadjanak bele a falba barna dió színűek. Hogy ne legyen olyan egysíkú az összhatás és fura a dió rész, ezért a félsziget étkező felöli oldalán a polcokban valamint a magas szekrény oldalán dekor oszlopokként is megjelenik a dió.

broken image
broken image

A jó világítás nélkül lehet funkcionális a konyha, de csak félig lesz használható. Fontos, hogy a munkapultok megfelelő világítást kapjanak. Nálunk a mennyezeti spotokon kívül a felső szekrények aljába is bemart LED világítás került valamint az étkezőnél és a félszigetnél lévő lámpák is külön kapcsolhatók. Hangulat világításként pedig az gipszkarton álmennyezet szélében is fút egy LED csík.

Végül pedig mint kiegészítő szín ami az egész házba visszaköszön majd, a lila n a metro csempében valamint az étkező résznél kiegészítők formájában jelenik meg mintegy csipetnyi plusz elem.

A képeket felhasználni csak engedéllyel lehet!